Az Akadémiai negyedóra felmérésről

Az „Akadémiai negyedóra” diákfelmérés célja rendszerszinten és összehasonlítható módon felmérni a szlovákiai egyetemi hallgatók elégedettségi szintjét a tanulmányaikkal és a diákélettel kapcsolatban.  A felmérést a Szlovák Egyetemi Akkreditációs Ügynökség (SZEAÜ), mint független közszolgálati intézmény végzi, amelynek feladata a felsőoktatási intézmények minőségének és hatékonyságának felügyelete. A felmérésbe minden alap-, mester és mérnöki, valamint kombinált képzésben részt vevő hallgató bekapcsolódhat.

Az országos felmérés gondolata nem újkeletű. A megvalósításra azonban csak a felsőoktatás minőségbiztosítási rendszerében bekövetkezett változások után került sor. Az európai oktatási minőségbiztosítás egyik pillére elsősorban a résztvevők, tehát a hallgatók bekapcsolódása. Az SZEAÜ (SAAVŠ) munkájának része a felsőoktatás rendszeres monitorozása, és a felmerülő hiányosságok felsőoktatási intézmény általi felszámolását célzó intézkedések beépítése. A felmérés arra törekszik, hogy a felsőoktatási intézmények, a döntéshozó szervekés a nyilvánosság részére rendszeres és sokoldalú visszajelzést nyújtson a felsőoktatásban részt vevő hallgatóktól.

A kérdőív előkészítése

A kérdőív tartalmának előkészítése hónapokon át zajlott (2020 június-2021 április), több tucat személy bevonásával. A felmérés az SAAVŠ felsőoktatási intézmények minőségellenőrzését szolgáló sztenderdjeiből indul ki. A felsőoktatás területéről az ihletet elsősorban a „To dá rozum” projekt elemzései, felmérései és megállapításai, valamint az Egyetemi Hallgatói Tanács (ŠRVŠ) diákfelméréseinek javaslatai adták. Az országos felmérésekről külföldi tapasztalatokat is gyűjtöttünk Írországból (Student Survey), Hollandiából (Nationale Studente Enquete), és Nagy-Britanniából (Nationale Studente Enquete). A világjárványra vonatkozó szekció a COVID-19 hatásaival foglalkozó korábbi kérdőívből (ŠRVŠ, SAAVŠ) indul ki. A specifikus részekben ezen kívül Kanada (International Student Survey – külföldi diákok), EUROSTUDENT és Erasmus+ – jelentések (mobilitásokon részt vevő hallgatók) és a Gallup-Purdue Index (végzős hallgatók) tapasztalatait is felhasználtuk. Tekintettel arra, hogy Szlovákiában aránylag magas az ukrán diákok száma, a CEDOS think-thank ukrán diákok érkezésével, tanulmányaival és további terveivel kapcsolatos kérdéseit is felhasználtuk.

A felmérés első komplex javaslata 2021 januárjára készült el, ezt követte több partner véleményezése, és a velük folytatott konzultáció. Első körben a javaslatot a SAAVŠ munkatársai véleményezték. Februárban osztottuk meg ezt a változatot az Oktatási Minisztérium szakembereivel, a mobilitási ügynökségekkel (SAIA, SAAIC), a Comenius Egyetem Specifikus Igényű Diákokat Támogató Központjával, valamint Marián Jenčíkkel a JEN&JEN-Aktívny život s postihnutím (aktív élet fogyatékkal) polgári társulás szakemberével. A kérdőív tartalmát szakemberek véleményezték, módszertani szempontból pedig Martin Kanovský, Oľga Gyárfášová és Michal Hajduk értékelték. Az előkészületek során javaslatok százai fogalmazódtak meg, ezek figyelembe vétele és feldolgozása után készült el a végleges változat pilot-tesztelésre.

A szlovákiai konzultációk mellett a SAAVŠ analitikai csoportja 3 online konzultációt folytatott a holland Nationale Studenten Enquête (Studiekeuze123) ügynökséggel, amely a hollandiai országos felmérést felügyeli. A találkozók a felmérés módszertanának, kommunikációjának és logisztikájának beállítását segítették elő.

A kérdőív pilot-tesztelése (próbatesztelése)

A 2021 márciusában zajlott előtesztelés során a hallgatók reprezentatív mintáját szólítottuk meg. A próbatesztelés a kérdések megértésének fokát, a tematikailag összefüggő kérdések és szekciók konzisztenciáját igazolta, és a próbaverzióra vonatkozó visszajelzést szolgálta.

A próbatesztelésen 426 válaszadó vett részt, közülük a felmérést 278-an fejezték be. Az adatok ellenőrzését követően 272 válaszadó végleges próbatesztjének elemzése zajlott.  A minta a következő szempontoknak felelt meg: az iskolatípusok egyenletes eloszlása (közoktatási, állami, magán), szakok csoportjai (egzakt és természettudományi, orvosi és egészségügyi, társadalomtudományi és humán, műszaki és technológiai, pedagógiai és segédtudományok, művészeti)1, tanulmányok fokozatai (alap- (Bc.), mester és mérnöki, kombinált képzés). A megszerzett adatok statisztikai elemzésen estek át, amivel a kérdőívben szereplő felvetések és témák konzisztenciáját vizsgáltuk.

A próbatesztelés mellet 13 strukturált mélyreható beszélgetés zajlott le kiválasztott válaszadókkal a megfogalmazott kvótajelek alapján úgy, hogy minden diáktípus képviselve legyen. A beszélgetések a kérdéseket, azok megfogalmazásának érzékelését és megértését, valamint a műszaki megoldással és vizuális megjelenítéssel kapcsolatos elégedettséget mérték föl. A próbatesztelés és a beszélgetések alapján készült el a kérdőív végleges változata.

COVID-19 pandémia

A COVID-19 pandémia okán 2021-ben a felmérésben egy, a járvány tanulmányokra gyakorolt hatását felmérő szekciót is elhelyeztünk a kérdőívben. Az elmúlt másfél évben szinte kizárólagos távoktatás miatt számos iskolaépületre, környezetre vonatkozó, valamint a diákok és tanárok személyes kapcsolatát és az iskolai életbe való bekapcsolódást boncolgató kérdéstől eltekintettünk. A diákok nagy részének nem nyílt alkalma közvetlenül látogatni az iskolát, vagy találkoznia a diáktársaival, ami lényegesen befolyásolhatná a megadott válaszokat. A válaszok feldolgozásakor ezeket a specifikus körülményeket figyelembe vesszük és az eredmények értelmezését a pandémia kontextusához igazítjuk.

A felmérés módszertana

A felmérés online kérdőív formájában zajlik. A válaszadókat elsősorban a Központi Hallgatói Nyilvántartásban (CRŠ) szereplő e-mailben szólítjuk meg.    A kérdőívbe a hallgatók csak hitelesítés után léphetnek be, tehát vagy a címükre továbbított egyedi hivatkozás révén, vagy iskolai e-mail-címük megadásával. A felmérés négy nyelvi változatban készült: szlovák, magyar, ukrán és angol. Emellett készült egy változat a látássérült diákok számára.

——–

1 A csoportosítás az SAAVŠ sztenderdértékelési módszertanának 23. fejezete 9. pontjából indul ki. Az egyetlen változást a Logopédia és gyógypedagógia és a Pedagógia és pedagógiai tudományok pedagógia és segédtudományok csoportjába való áthelyezése volt. A társadalomtudományi és humán csoport ugyanis messze felülmúlta a többi csoport hallgatói létszámát, és olyan szakokat különítettünk el, amelyeknél viszonylag más diákokhoz való hozzáállást feltételezhettünk.

A felmérés előkészületi és lebonyolítási folyamatai

Adattár készítése és a populáció áttekintése

  • Központi Hallgatói Nyilvántartás
  • az egyetemekkel való együttműködés

A válaszadók megszólítása

  • e-mail meghívó
  • nyilvános kampány (szociális hálók, média, egyetemek, személyiségek)

A részvétel lehetőségei

  • egyedi üzenet e-mailben
  • általános üzenet a kampányban

A kérdőív kitöltése

  • alap- és tematikus blokk
  • hallgatói csoportok speciális kérdései

Személyi adatvédelem

  • a személyi adatok eltávolítása
  • a válaszok névtelenítése

A válaszok feldolgozása

  • elemzés és statisztika

Eredmények

Adattár készítése és a populáció áttekintése

A felmérés a szlovákiai egyetemi hallgatók számára készült (leszámítva a doktori képzésben részt vevőket). A teljes népesség 128 ezer alap-, mester és mérnöki, vagy kombinált képzésben részt vevő hallgató. A célközönség áttekintése során a Tudományos és Műszaki Információk Központja (CVTI), az Oktatási Minisztérium támogatási rendszere, valamint a Hallgatói Központi Nyilvántartás (CRŠ) adataiból indultunk ki. Az áttekintés részét képezik azok a kvótajelek, amelyek alapján meghatározhatjuk a felmérés reprezentatív voltát. Ezek a kvóták a következők: nem, életkor, iskola, kar (amennyiben az intézmény karokra tagolódik), tanulmányi szak, forma, fokozat, állampolgárság (külföldi hallgatók), a tanulmányok évfolyama, a tanulmányi program tanítási nyelve és a specifikus igényű hallgatók.

A hallgatók megszólítása céljából készült az elektronikai posta címtára, amely a CRŠ adataiból merít, s amely az e-mail címen kívül a diák tanulmányaira vonatkozó (iskola, kar, szak, forma, fokozat, évfolyam, tanulmányi program) adatokat is tartalmazza. Az SAAVŠ ezeket az adatokat a 269/2019 Tt. számú törvény 18. §-ának 4. pontja, valamint 0177/2021 számú 2021.3.19-ei keltezésű Megállapodás a Központi Hallgatói Nyilvántartás adatainak rendelkezésére bocsátásáról és kezeléséről rendelkezései értelmében kezeli. A személyes adatok kezeléséről pontosabban ITT.

A válaszadók megszólítása és a felmérésben való részvétel lehetősége

A felmérést úgy állítottuk be, hogy a lehető legközvetlenebbül szólítsuk meg az összes hallgatót. A felmérés meghívóját minden olyan diáknak elküldtük, akinek e-mail címe szerepel a CRŠ listáján, amivel a célcsoport több mint kilencven százalékát szólítjuk meg. A meghívó része a címzettnek szóló egyedi hivatkozás, amellyel a kérdőív elérhető. Mindezek ellenére előfordulhat, hogy a levél a SPAM-kukában végzi – ezért a kommunikáció/kampány során felszólítjuk a hallgatókat, ellenőrizzék a SPAM-mappájukat. Minden megszólítottnak joga van arra, hogy elutasítsa a felmérésben történő részvételt, valamint kijelentkezzen az SAVVŠ felmérésre készült adattárából. Ezt a hallgatót a továbbiakban nem szólítjuk meg a felméréssel kapcsolatban.

Az e-mail címekre eljuttatott meghívókon túl olyan kommunikációs kampányt szervezünk, amely a felmérés weboldalán történő bekapcsolódási lehetőségről tájékoztat – alapvetően azokat a diákokat célozza meg, akiket nem levél formájában szólítottunk meg. A kérdőívbe a belépést a személyazonosság iskolai e-mail cím megadásával történő hitelesítése előzi meg, miközben a diák személyazonosságát utólag ellenőrizzük. Ha az adatfeldolgozás során kiderül, hogy a diák ismételten kitöltötte a kérdőívet (egyedi hivatkozás vagy az azt megelőző weboldalas belépés révén), utólagos válaszait az adatokból töröljük. Ezzel a módszerrel előzzük meg, hogy ugyanazon diák különböző platformokon többször is válaszoljon.

A kérdőív felülete különböző berendezésekhez és böngészőkhöz képes alkalmazkodni. A felmérésbe tehát tetszőleges, internetkapcsolatot lehetővé tevő eszközzel lehet belépni (asztali számítógép, notebook, tablet, smartfon).

Azon válaszadók, akik nem kapcsolódnak be a felmérésbe, vagy nem fejezik be az adatlap kitöltését legalább egyszer, legfeljebb háromszor kapnak e-mail révén emlékeztetőt, hogy kapcsolódjanak be, vagy fejezzék be a kérdőívet. Minden válaszadó visszatérhet a kérdőív kitöltéséhez, amennyiben azt előtte megszakította. Az adatgyűjtés első fázisában (a felmérés első 14 napjában) a kampány, a meghívások és a figyelmeztetések minden diákot megcéloznak. Az adatgyűjtés második szakaszában célirányú megszólítások következnek úgy, hogy a felmérés kvótajelei teljesüljenek. A meghívók, elektronikus figyelmeztetések (notifikációk) és a kampány tartalmát úgy állítottuk be, hogy a válaszadást minimálisan befolyásolják. A külső környezet, valamint a felsőoktatási intézmények részvételét a kampányban kommunikációs egyeztetés előzte meg, hogy a felmérés során elejét vegyük a torzító, félrevezető vagy ellentétes tájékoztatásnak.

Kommunikációs kampány

A válaszadókat a közvetlen e-mailes elérés mellett szélesebb körű kommunikációs kampány által is megszólítjuk. A kommunikáció fő csatornái a felmérés weboldala, a Facebook és az Instagram.  Ezen túl a felmérést a SAAVŠ különböző nyomtatott, elektronikus és digitális médiumok révén népszerűsíti. A kampányba közismert személyiségek és a felsőoktatási intézmények is bekapcsolódhatnak. A kampány során egységes és semleges kommunikációt, grafikát és jelszavakat használunk, hogy a válaszadásra való befolyás minimális legyen.  Egyszerűbben: a kampány célja, hogy minél több hallgató vegyen részt a felmérésben, de nem befolyásoljuk, miként válaszolnak a kérdőív kérdéseire.

A válaszok begyűjtése

A felmérés több olyan témát ölel fel, amelyek a hallgatók tanulmányaival és az iskolai életükkel kapcsolatban fontosak. Minden válaszadónál csak azok a szekciók jelennek meg, amelyek demográfiai és tanulmányi adatok alapján a hallgatót közvetlenül érintik. A válaszlehetőségek, kérdések és állítások sorrendje az egyes szekciókban véletlenszerű, hogy válaszaikat a megadott sorrend se befolyásolja.

A felmérés a demográfiai szekcióból és három tartalmi blokkból áll:

  • Alapblokk: a tanulmányok szervezése, a tantárgyak jellemzői, az oktatók felkészültsége és hozzáállása, a hallgatók értékelése (érdemjegyek), a hallgatók készségeinek fejlesztése, támogatás, a tanulmányok feltételei és a velük kapcsolatos szolgáltatások, a diákélet és a diákok hangja.
  • Tematikus blokkok: pandémia (miként birkózott meg vele az iskola) és az akadémiai etika (mennyire terjedtek el a csalások és miként áll hozzá az iskola),
  • Specifikus csoportok blokkjai: elsősök (átlépés az egyetemre, a tanulmányok kezdete), végzős hallgatók (a tanulmányok végső értékelése, jövővel kapcsolatos tervek), külföldi hallgatók (Szlovákiába történő érkezés, integráció és az esetleges maradással kapcsolatos tervek), levelező hallgatók (a levelező tanulmányok sajátosságai), speciális igényű diákok (tanulmányaik feltételei), a külföldi mobilitással kapcsolatos tapasztalatok (motiváció, a mobilitás hozadékai és nehézségei).

A kérdőív kitöltése 15 percet vesz igénybe, innét ered az „Akadémiai negyedóra” elnevezés. A kérdőív kitöltése bizonyos hallgatói csoportoknál azonban rövidebb vagy hosszabb időt vehet igénybe, amennyiben a blokkok különböző, jellegzetes csoportoknak szánt kérdéseit válaszolja meg (pl. az a külföldi levelező hallgató, aki éppen végzős, több blokk kérdéseire válaszol). Az adatgyűjtés négy héten át tart, a kvótajelek betartása érdekében ez idő alatt minden diákot megszólítunk a kampány célirányú időzítésével.

A kérdőív egyes részeit különböző típusú kérdések alkotják: a lehetőségekből történő választás, rövid szöveges/számszerű adat megadása, nyílt válasz (max. 1000 jel), egyetértés mértéke (határozottan egyetértek – inkább egyetértek – inkább nem értek egyet – határozottan nem értek egyet), az oktatók aránya (szinte egyik oktató sem – az oktatók kisebbik része – az oktatók többsége – szinte az összes oktató) a tantárgyak aránya (szinte egyik tantárgy sem – a tantárgyak kisebbik része – a tantárgyak többsége – szinte az összes tantárgy), korlátozott választási lehetőség (max. 1-4), az összes releváns lehetőség. Indokolt esetben a „nem érint” válasz is adható, amennyiben a kérdés/kijelentés nem minden diáknak fontos (pl. a külügyi osztállyal való elégedettség). Ez a lehetőség viszont nem vonatkozik a semleges hozzáállásra – a semleges hozzáállást a kérdőívben mellőztük.

A kérdőívben a válaszadók csak előre haladhatnak, a már kitöltött válasz módosítására nincs lehetőség. A részvétel a hallgatók számára önkéntes, bármikor megszakíthatják vagy befejezhetik a válaszadást.

Külön kérésre (a prieskum@saavs.sk címen) az adatgyűjtés végeztével a kérdőívet megtekintésre rendelkezésre bocsáthatjuk.  A kérdőív kitöltése után külön kérésre az eredményeket rendelkezésre bocsájtjuk. A kitöltött kérdőívet a prieskum@saavs.sk lehet igényelni.

Személyi adatvédelem

A felmérés érdekében a CRŠ által nyújtott adatokat a következő mértékben használjuk: az elektronikus postacím, nem, életkor. Emellett a válaszadáshoz a következő adatokat rendeljük hozzá: a látogatott tanulmányi program, felsőoktatási intézmény, forma, fokozat és évfolyam. A személyi adatok védelmének érdekében a feldolgozást megelőzően a válaszokból eltávolítjuk a válaszadók e-mail-címeit. Ezen adatokkal csak a SAAVŠ megbízott munkatársai, valamint a lebonyolító megbízott munkatársai találkoznak, akikre titoktartási kötelezettség vonatkozik.

Az eredményeket kizárólag összesített formában hozzuk nyilvánosságra. A személyi adatok a felmérés reprezentativitását és a statisztikai elemzést szolgálják. Más adatok lehetővé teszik a felmérés feldolgozását speciális összesítésekben munkahelyek, szakok vagy egyéb jellegzetességek csoportok szerint. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a konkrét válaszadó nem lesz azonosítható. 

A GDPR-ral kapcsolatos egyéb információk itt:  www.prieskum.saavs.sk/gdpr/

Előzetes adatfeldolgozás

A névtelenítésen kívül az összes adat előzetes ellenőrzésen megy át. Ennek keretében a többszöri kérdőív-kitöltést, a nem konzisztens vagy véletlenszerű válaszadást, esetleges gyanús viselkedést szűrjük ki. Az eredetiséggel kapcsolatos kétségek vagy egyéb hiányosságok esetén a szokványos feldolgozási gyakorlat szerint a gyanús válaszokat a végleges adathalmazból eltávolítjuk.

Az említett munkamenet során tiszta, névtelenített adathalmaz keletkezik, amelyet aztán a statisztikusok és elemzők dolgoznak fel. Az adatok előzetes feldolgozásában csak a SAAVŠ és a felmérés lebonyolítójának megbízott, titoktartásra szerződésben kötelezett munkatársai vesznek részt.

Adatfeldolgozás és névtelenítés

A válaszadás befejeztével automatikusan eltávolítjuk a válaszadók személyi adatait, aminek köszönhetően utólagosan sem lesz megállapítható a válaszadó személye (a válaszadók személyi adatait elkülönítjük a válaszoktól). Ezután az összes válaszból egy védett adatbázist hozunk létre. Ez a bázis áll majd az SAAVŠ és a felmérést lebonyolító beszállító elemzőinek és statisztikai munkatársainak a rendelkezésére.

Az adatok statisztikai feldolgozása és elemzése

A válaszokat ezt követően elemezzük és dolgozzuk fel a felmérés fő eredményeinek bemutatása céljából. Az adatokkal való munka során releváns statisztikai és elemző módszereket alkalmazunk (pl. korelációk, faktor- és klasztrum elemzések). Az egyes válaszokat összesítjük és a válaszadói spektrum egyes csoportjaival vetjük össze.

A felmérés eredményei

A felmérés eredményeit névtelenített, összesített formában hozzuk nyilvánosságra. Az összes nyilvános, de nem nyilvános eredményt is úgy dolgozzuk fel, hogy a válaszok alapján a konkrét válaszadót ne lehessen beazonosítani.

Az eredményeket a SAAVŠ nyilvános rendezvényeken, valamint a felmérés weboldalán, és egyéb megfelelő módon mutatja be. A nyilvánosság számára az eredmények különböző összesítései lesznek elérhetőek. Az így nyilvánosságra hozott adatok komplex képet nyújtanak a diákok tanulmányokhoz és diákélethez fűződő viszonyáról. Az információk a jelenlegi hallgatóknak áttekintést adnak a tanulmányaikról, a leendő diákoknak viszont segíthetnek későbbi tanulmányaik kiválasztásában.

Az eredményeket az SAAVŠ munkacsoportjai forrásként használják majd a döntések meghozatalakor, a belső minőségellenőrzési folyamatok, és a tanulmányi programok akkreditációjakor, valamint az akkreditációk közötti időszakok értékelésekor. Az eredmények fontos támpontként szolgálnak a felsőoktatási intézmény vagy tanulmányi program gyenge és erős oldalainak tanulmányozásához. A felmértek alapján az SAAVŠ elemzői csoportja különböző tematikus elemzéseket készít a felmérés során felmerült fontos témák kapcsán.  

Az eredmények részletes áttekintése a felsőoktatási intézmények rendelkezésére áll, így szerezhetnek visszajelzést tevékenységükről, diákjaik elégedettségéről országos összehasonlításban. A névtelenített adatok nyilvános adattár formájában a szlovákiai felsőoktatást kutató szakemberek számára is hozzáférhetővé válnak

Nem utolsó sorban pedig a hallgatói felmérés eredményei alapanyagként szolgálhatnak szak- és intézményi politikák kialakításakor

Ki vesz részt a felmérés lebonyolításában?

A Szlovák Egyetemi Akkreditációs Ügynökség (SAAVŠ) – a felmérést előkészítette, irányítja, koordinálja és értékeli. Az eredményeket nyilvánosan mutatja be.

Go4insight műszakilag biztosítja a válaszok begyűjtését, segít az elemzésben és műszakilag készíti elő az eredmények prezentációját.

Seesame a kommunikációs kampány előkészítését és lebonyolítását végzi.